Ami kint az bent, ami bent az kint

Jankakicsik 0121

 

 A tél gyönyörű, a tél megpihenés, a tél visszahúzódás. A természet és az ember együtt pihenhet meg, hiszen kint minden adott hozzá: hamarabb sötétedik, hűvös van és minden lassabb. 

A kérdés, hogy “bent” is készen állunk -e erre? 

Nekem eddig a karácsony előtti időszak mindig munkával telt, hiszen ahol dolgoztam, a kereskedelemben, ez a legfelfokozottabb időszak. Hulla fáradtan estem haza 24.- e délután pár nap pihenés után pedig mehettem vissza az akció előkészületek miatt és január közepéig nem volt megállás. Az én választásom volt, az biztos, és az is hogy ezt a feszített tempót, hogyan éltem meg. 

Mert volt olyan időszak, hogy sírva mentem haza és olyan is hogy szuperül érzetem magam a bőrömben. 

Volt olyan nap mikor eljutottam jógázni, ha reggel akkor a napom egész máshogy kezdődött és ha este akkor igazán ki tudtam kapcsolni. 

Nem mondom, hogy a jóga mindenre megoldás, inkább annak a fontosságát emelném ki, hogy nekem mit adott: abban a másfél órában magamnak én voltam a legfontosabb. Hogy megajándékoztam magam egy kis idővel, hogy töltekeztem fizikálisan és mentálisan és ez az energia nem csak rám, a környezetemre is hatott. 

A jóga egy út a sok közül, ami harmonizálja a testet, lecsitítja az elmét. 

A jóga egy út a sok közül, ami utat mutathat neked egy olyan élethez, hozzáálláshoz, amivel boldogabb és teljesebb életet tudsz élni. 

A jóga egy út a sok közül, amit érdemes kipróbálnod, mert nincs veszíteni valód. 

Én idén munkát váltottam és most lehetőségem van arra, hogy sokkal több figyelmet szenteljek magamra és hogy ne hajszoljam túl a testem/ elmém ebben a periódusban, de azt látom, hogy továbbra is nagyon kell figyelnem arra, hogy ezt tényleg meg is adjam magamnak. 

Nehéz ezekben az időkben magunkra, csak magunkra szentelni az időt, hiszen ezer kötelesség és feladat vesz minket körbe és mindeközben még gyártunk is magunknak belőle. 

Azt nem szabad szem elől téveszteni, hogy a belső nyugalom és pihenés rajtunk múlik, ahogyan az is, hogy éljük meg az ünnepek előtti felkészülést. 

A harmónia és az együttlét öröme benned kezdődik, figyelj a szívedre, hogy mire vágysz igazán és add meg magadnak azt, ami kiegyensúlyozottá, nyugodttá és boldoggá tesz. 

Apropó: voltál ma már jógázni? :)

Janka

 

 

Engedd el!

IMG 6844

Engedd el!

Amióta az eszemet tudom, érdekel a divat, és hogy milyen ruha van rajtam. Nagyon sok pénzt, időt és energiát fektettem abba, hogy „menőn” öltözzek. Továbbmegyek: egy kis megvetés, lenézés is volt bennem azok irányában, akiknek ez nem volt olyan fontos, és vígan elvoltak egy melegítőben. (Én még otthon sem hordok melegítőt, hiszen otthon is csinos vagyok...) Aztán szép lassan ez az öltözködéssel kapcsolatos elvárás − mind magam, mind mások felé − átalakult bennem. Már nem kényszerítem a lábam kényelmetlen magassarkú cipőbe csak azért, mert az szexi. Már nem az az elsődleges, hogy mit fognak szólni mások, hány embernek tetszem.

Cikk folytatása

Megtalálni, ami igazán élvezetes és tudatosan elmerülni a tevékenység örömében 

Bevallom, csapongok a gondolataim között. Nagyon sok minden kavarog a fejemben. Legszívesebben leírnám, de az hatalmas terjedelmű, talán egy regény nagyságú is lenne. Úgy gondoltam mindenből írok egy kis ízelítőt.

Számomra a jelen az, amikor a mostra fókuszálsz. Megélt érzéseid élményét átéled, és tudatosítod cselekedeted. Ha tudatosan a jelenben élsz, sokkal körültekintőbb és megfontoltabb leszel. Ezzel, pozitív irányba tudod fordítani életed. A jóga megvilágításában a jelen, nekem a pillanatot, a nőiességet, a gyengédséget, lassú mozdulatokat, a türelemre tanító pillanatokat jelenti. A harmónia megteremtője és fenntartója.

Amikor a múltról beszélünk újra éljük a hiányainkat, a veszteségeinket és örömeinket. Ez egyfajta módja annak, hogy kihajtogatva lássuk, papírdarabokra helyezzük az emlékeket, hogy tudjuk mindig is létezni fognak. A kudarcokat általában negatív tulajdonságként tartjuk számon, jobb, ha nem feledkezünk meg a múltról, hanem okulunk belőle hiszen ez a legnagyobb tanítónk.

Cikk folytatása

Engedd el 29 nap alatt

Bizonyára mindannyian várjátok már az őszi kihívásunkat. Sajnálattal kell közölnöm, hogy idén nem lesz kihívás az Amasole Jógastúdióban! Helyette lesz egy 29 napos, nagyon izgalmas program, mely külső-belső nagytakarítással, sok jógával és egyéb otthon végzendő feladattal vár Titeket!

Cikk folytatása

Stresszoldás gyerekeknek

Úgy tűnik, tényleg itt van az ősz, hiszen már napok óta esik és az iskola is elkezdődött.india2 A gondtalan, napsütéses órák helyét fokozatosan átveszik a komor, szürke hétköznapok. Egyre nehezebben indulnak be a reggelek, egyre morcosabb arcokat látunk mindenfelé. És bizony mi is egyre feszültebbek vagyunk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak minket, felnőtteket stresszelnek a hétköznapok és a gyerekek biztosan könnyebben átvészelik, hiszen még nem nyomja annyi minden a vállukat.

Cikk folytatása

Női minőség, avagy az én Holdtáncom

Ezzel is hasonlóképp indultam, mint a jógával. Rémlett, hogy láttam már korábban is a plakátot, de akkor valószínüleg azt gondoltam, “na, ez nem nekem való”. Merthogy alapvetően nem az a holdtáncolgatós típus vagyok (hold: női, yin minőség. Olyanok, mint a lágyság, érzékenység, törékenység, gondoskodás.) Aztán hogy, hogy nem, amikor következő alkalommal meghirdetésre került az esemény, emlékszem, álltam a plakát előtt, és már biztosan tudtam, hogy erre bizony jövök. jing jang

Ennyit az abbéli ragaszkodásunkról, hogy milyenek is vagyunk. Mikor milyenek. És ez teljesen oké, hogy fenntartod magadnak a jogot a változásra. Hisz ahogy nincsen két egyforma nap, két egyforma tél vagy megélt pillanat, úgy mi magunk is változunk minden egyes lélegzetünkkel, és ez így van rendjén. Én láthatóan elindultam egy lágyabb, yinesebb irányba, bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt korábban. Na, de vissza a Holdtánchoz.

Cikk folytatása

Heti Hősök #2 - Elmondom hát mindenkinek

4 éve kezdődött. Többéves meditáló lévén a megszokott ászana gyakorlatok a kor előre haladtával kevésnek bizonyultak.

Többször elmentem a stúdió előtt. "Nem vagyok én ehhez már túl öreg?"

Bár olvastam a különböző jógatípusokat, fogalmam sem volt, hogy melyiket válasszam.

Cikk folytatása

Akár pörögsz, akár nem - jógázz!

Akik ismernek, tudják, hogy állandóan jövök-megyek, intézek-szervezek. A munkában és a magánéletben is. Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy jógázom. El sem tudják képzelni, hogyan jön össze a pörgés és a jógázás. Ezek az ismerőseim, akik meglepődnek, legalább két dologgal nincsenek tisztában: az egyik, hogy a jóga nem arról szól, hogy lótuszülésben mantrázunk. A másik, hogy azoknak van a legnagyobb szüksége megállni néha egy kicsit, akik a matracon kívüli életben az átlagosnál nagyobb fordulatszámon pörögnek. Szeretettel ajánlom az alábbi sorokat azoknak, akiknek szükségük van arra (meggyőződésem, hogy mindenkinek van), hogy néha ne KELLjen semmit csinálniuk. Így akár jógázhatnak is.

cityyoga

Mindannyian éreztük már azt, hogy átcsapnak a fejünk felett a hullámok. Ezek a hullámok jelentkezhetnek egy vizsga, párkapcsolati, munkahelyi probléma, akár ezek ötvözetének képében. A jóga segítségünkre lehet, akár csak ha egy kis gőzt szeretnénk kiengedni, de akkor is, ha sokkal nagyobb tudatossággal szeretnénk élni az életünket. Hogy ne csak megtörténjenek velünk a dolgok. Bizonyos idő után (és itt egyáltalán nem kell hosszú időre gondolni) megtapasztalhatjuk, hogy milyen az, amikor semmi sem számít, csak mi magunk. Kizárólag magunkra figyelünk. A testünk és a lelkünk, semmi más. Ott és akkor, a pillanatban. Abban a kilencven percben egyre inkább sikerül félre tenni a problémáinkat, így automatikusan csökken a stressz (kortizol) hormon szintünk is. Ez persze nem történik meg az első gyakorlás alkalmával.

Cikk folytatása

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info