Judy kötéssel simítja az idegeit

78936259 2481688585419002 7233028632191434752 n

Kárpáti Juditot szinte sokként érte a hír, amikor 2014-ben azt javasoltam neki, hogy feltétlenül végezze el velünk az első magyarországi HOT PILATES KÉPZÉST. Amint elindult az oktatás azonnal magáénak érezte ezt a mozgásformát és azóta is lelkesen oktatja. Később szépen sorban egymást követték az oktatóképzések, SOLE HOT jóga, hatha jóga. Többet is megtudhatsz róla, ha továbbolvasol. 

Dinamikus személyiségnek ismerhettünk meg, hogy jött mégis az életedbe a jóga? 

Nagyon szkeptikus voltam, mert korábban már volt két kósza, sikertelen próbálkozásom a jógával, mindkét alkalommal futva menekültem. Aztán egy barátnőm rábeszélésére adtam még egy esélyt az ügynek, és elmentem az Amasoleba, és ott már az első alkalommal eldőlt. SOLE Hot jóga volt az első órám. Utólag azt gondolom, hogy ez volt a döntő. Itt első körben a fizikai hatást éreztem és élveztem. Mire észrevettem, hogy a fejemben és a lelkemben is elindultak a változások, addigra már, szerencsére, nem volt visszaút. De ez így volt jó.

Mit adott neked a gyakorlás? 

Sokkal tudatosabb és sokkal lazább lettem. Nem tudom, hogy pontosan hogyan adódott ez a gyakorlásból, de a zsigereimben érzem, hogy a jóga által változott ez bennem. Igazából nem is baj, ha nem tudom a pontos összefüggést. Korábban ezt a keresést nem tudtam volna elengedni, most elégedett vagyok a hatással is.

Mi számodra a jóga legfontosabb üzenete? 

Azt, hogy nem kell mindig tökéletesnek lenni. Sőt. Fontos megtanulni együtt élnünk a tökéletlenségeinkkel. Tehát elsősorba az elengedés. Teljesen pozitív értelemben.

Óráidon nagyon jó tudod lelkesíteni az embereket. Melyik műfaj áll hozzád a legközelebb? 

Személyiségemből fakadóan közelebb állnak hozzám a dinamikusabb órák. De gyakorlóként, a testemet figyelve megtanultam, hogy minél színesebb palettát kövessek. 

Amikor elkezdtél nálunk gyakorolni nagyon rövid hajad volt, majd egy hatalmas változáson mentél keresztül. Megnövesztetted a hajad stb. Volt ezekben szerepe a jógának?

Biztosan köze volt hozzá a jógának is. Bár nem magához a változáshoz, hanem ahhoz, ahogyan ezt megéltem. Ahogyan figyeltem és vigyáztam magamra végig a teljes változási folyamatban. Segített elfogadnom, hogy én fontos vagyok, önzés nélkül.

Judy előtte-utána

Gyorsan megy az idő, és a gyerekeid már tinik lettek. Milyennek tartod ezt a korszakot szülőként? Mik az esetleges nehézségei? 

A legnehezebb, hogy soha nem tudom, mit hoz a következő perc. A hullámvasútat nem szeretem a vidámparkban sem. Nem baj, ha nem tudok minden előre. Sőt fontos, hogy időről-időre érjenek meglepetések. De kamasz gyerkőccel együtt élni tényleg egy érzelmi hullámvasút. Gyakran megkérdőjelezem a saját anyai minőségemet, és közben időről-időre megdöbbenek azon, hogy mennyire fantasztikusan működő és érző gyerekeim vannak. 

Azt tudom, hogy falod a könyveket, és imádsz olvasni. De sokunk számára például megdöbbentő volt az, hogy szeretsz kötni. Van még ilyen különleges hobbid? 

Nem nagyon szeretem szétaprózni magam, és időm sincs tengernyi, így most csak az olvasás és a kötés van. Az a legrosszabb, hogy egyszerre nem megy a kettő… Kötni is azért kezdtem el újra (kiskoromban a nagymamámtól tanultam meg, és vele kötöttem, hogy kisimítsam az idegeimet, és persze az alkotás élménye sem utolsó.

IMG 3050

Köszönöm neked, hogy színesíted az amasole csapatát, reméljük még sok éven át! Jakab Adri

Judyval az alábbi időpontokban találkozhatsz:

hétfőn 19.00-20.00 HOT PILATES

kedden 6.30-8.00 (igen hajnalban) SOLE HOT 

Ezenkívül havi rendszerességgel szombaton 17.00-18.30 SOLE HOT 

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info